2014. július 10., csütörtök

Információs Társadalom Parlamentje 2014


Az Informatika a Társadalomért Egyesület és az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) együttműködésével szervezett kétnapos rendezvény a közigazgatás, a civil társadalom, a közgyűjtemények és az infokommunikációs iparág legnagyobb találkozója, melyen idén több mint 1100 regisztrált résztvevő és 110 előadó kezdte meg munkáját a Parlamentben. A program fókuszában az oktatás, a digitális írástudás fejlesztése, az állami elektronikus szolgáltatásokkal kapcsolatos növekvő elvárások, valamint az informatika, mint a társadalmi felzárkózás és a gazdaságfejlesztés eszköze álltak.

Az idei Információs TársadalomParlamentje az első olyan alkalom, amikor az újraalakított kormány képviselői ismertethetik elképzeléseiket a kormányzati végrehajtás és az uniós források elosztása tekintetében.

Laufer Tamás, az IVSZ elnöke az Információs Társadalom Parlamentje rendezvényen meghirdette a Nemzeti Összefogás a Digitális Munkahelyekért Programot. Előadásában részletezte, hogy ha valaki nem rendelkezik a digitális eszközök használatának készségével, nem képes a saját munkáján belül digitális módon gondolkodni, ma már nehezen talál munkát, holnap pedig egyáltalán nem fog.
„A digitális képességek kritikusak a munkaerő piaci problémák a megoldásában, akkor is, ha nem informatikai állásról van szó – arról nem is beszélve, hogy Európában közel félmillió, Magyarországon is több mint 10,000 betöltetlen informatikai munkahely van, és a becslések szerint a következő 4 évben a betöltetlen állások száma megduplázódik. Az egy főre jutó GDP hozzájárulása egy dedikált IKT munkahelynek ma évi 12 millió Ft, ha exportra termel, akkor 20 millió Ft, a nem tudásalapú iparágak átlagos hozzáadott értékénél 4-5-ször magasabb. „
A megoldás: az informatikai oktatás teljes megreformálása. Nem táblázatkezelést, emailezést kell tanítani részletesen, hanem mobil fejlesztést, 3D modellezést vagy játékrobotok programozását. Ez felkelti az érdeklődésüket és interneten megoszthatják tudásukat, tapasztalataikat, evvel is növelve a majdani munkába kerülés esélyeit. Ollé Jánostól (ELTE) megtudtuk, hogy Angliában a mobilra való alkalmazásfejlesztés középiskolai követelmény.
 (Laufer Tamás előadása. forrás: ivsz.hu)
Tari Annamária pszichológus az új generációk szokásairól, tanulási metódusairól beszélt. „Az Ygeneráció könyvespolcok alatt született, de a web2-ben nőtt fel, a Z generáció a web2-ben született, de már a web3-ban (szemantikus web) nőtt fel, az alfa generáció tagjai pedig a digitális bennszülöttek, akik jelenleg még az óvodában csücsülnek, és az életterük a web4, web5 lesz.”. Éppen ezért fontos a tanítás során: a gyorsaság, az azonnali szükséglet kielégítése, illetve a vizualizáció (videók alkalmazásával, készítésével gyorsabban tanulnak). Régebben a lineáris tanulás volt a jellemző, de most a gyerekek emlékezése asszociatív módon működik. Nagymértékben képesek a megosztott figyelemre, több dologgal tudnak egy időben foglalkozni. Ezt használjuk ki! Különben az osztott figyelmüket valami másra fogják fordítani. A közösségi online tér számukra élettér. Ennek megfelelően hatékonyan, érdekesen és interaktív környezetben kell tanítani: audiovizuális mozgásos helyzetben – csoportokban – közösségi részvétellel.

(Digitális bennszülöttek)
Ehhez kapcsolódóan Rab Árpád, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szociológusa kiemelte: a mai fiatalok bármikor utána nézhetnek egy adott évszámnak, eseménynek, de ha hiányzik a lineáris háttértudás: nincs hova beilleszteni, nem tudják elhelyezni a kész információt.  Bevonó oktatásra van szükség, azaz játékosan kell tanítani, (gamification), gyakorlatokkal, bevonni őket alkotóként. Diákok kiszervezése kontrollált körülmények között, visszajelzéssel: dolgozni, tanítani, azaz éles gyakorlatokat teremteni. A közösségi média kihagyhatatlan, de nem az a cél. Szerinte az oktatás jövője a tablet.

„Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a munkavállaló pozitív érzelmekkel megy be dolgozni és élvezi a munkáját; ahol a diák nem lóg el az iskolából és szeret tanulni, ahol az egészséges életmód napjaink szerves része. Ahol a környezet- és energiatudatos gondolkodás alapvető és élvezetes tevékenység; és ahol a digitális eszközök és az információs és kommunikációs technológiák használata egyszerű és természetes.” Ezzel a gondolatmenettel kezdte bemutatkozó előadását Damsa Andrei, a JátékosLét Kutatóközpont vezető kutatója.

 (gamifikáció)

Az előadás felvillantotta a gamification, a játékos társadalom és a játékosság fontosságát a hétköznapi életben. Ebben a folyamatban van egy olyan gamifikációs tudásbázis és módszertani struktúra, mely a tudományos-szakmai minőségre alapozva, komplexen közelíti meg a játékosítás fogalomkörét, illetve felhasználási metodológiáját. Bemutatták az “ArtPlat” okostelefon és web alapú alkalmazást. Az applikáció egy olyan játékosított, oktatás- és képzéstámogató eszköz, mely segít a felhasználóknak, elsősorban a diákoknak és a képzésben résztvevő személyeknek, mellyel nyomon tudják követni saját fejlődésüket, hogy hozzáférhessenek az elsajátított tudásanyaghoz, és mindezt felhasználhassák az élet különböző területein. Zárszóként a Kutatóközpont arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy az előadás elején felvázolt pozitív világkép elérhető a játékosítás és a digitális világ által nyújtott lehetőségek integrálásával.


Az internet mint médium elkerülhetetlen és mind látványosabb térhódítása azonban lényegéből fakadóan is valós veszélyeket hordoz – elsősorban a gyerekekre nézve. Hogyan garantálhatjuk, hogy gyermekünk biztonságosan használja a világhálót? – erről beszélt Schiroky Vilmos, a Biztonságos Böngészés Program (BBP) vezetője.
 
„Játékbetegek és gépfüggők” – a médiában évekkel ezelőtt hallatszottak már olyan hangok, melyek a nem megfelelő számítógép-használat veszélyeire hívták fel a figyelmet. A BBP-t civilek hívták életre, hogy megoldást keressenek a problémára.  „Tapasztaltuk saját bőrünkön is, hogy nem tanítottuk meg a gyerekeket arra, hogy hogyan kell viselkedni az internet világában. Ez többnyire azért van így, mert a gyerekek már képzettek informatikailag, mint a szülők vagy a tanárok. Ezért elkészítettük az ajánlásunkat a biztonságosabb internethasználattal kapcsolatban úgy szülőknek, mint a gyerekeknek és a tanároknak.”

Ne aludjunk el! Egy bankkártyát sem adunk a gyerekek kezébe, mert nem tudja megfelelően használni – érvel a BBP vezetője, aki szerint talán egy generációváltásra is szükség lesz ahhoz, hogy a megtanult helyes internethasználat automatikussá váljon. Addig is segítenek a szűrőprogramok – az Európai Parlament 2009-2013-as biztonságosabb internet előirányzata is pontosan ezeken, az elveken alapul. Széleskörű összefogásra van szükség: a szülő, a tanár és mindenki részéről, aki a gyerekekkel egy kicsit is törődni akar. „Ne aludjunk el, és ne higgyük azt, hogy ez a probléma még nincs itt. Nem, ez valós, és nem vezet előre, ha azt gondoljuk, hogy ennek veszélyeivel Magyarországon nem kell számolni” – int Schiroky Vilmos.

Általában az erőszakos vagy szexuális tartalmakat megjelenítő oldalaktól szokták leginkább óvni a gyerekeket, azonban sokkal „ártatlanabbnak” tűnő oldalakon is veszélyeknek vannak kitéve az ifjak, kezdve a társkereső, vagy a közösségi oldalaktól. Az iwiwen például gyakorta a fiatalok kihívó képeket tesznek fel magukról. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az adott képet és a gyakran szintén megadott telefonszámot kimásolni, és azzal visszaélni ma már nem komoly feladat. A másik nagy probléma, hogy boldog-boldogtalant bejelölnek a felelőtlen internethasználók, mert arra törekednek, hogy minél több ismerősük legyen. De ezzel adtunk egy lehetőséget egy idegennek – akiről nem tudjuk, hogy ki és mit akarhat -, hogy elkezdjen velünk szabadon kommunikálni… Az ajánlások között szerepelnek olyan alapdolgok is, mint hogy ne hagyjuk szabadon a gépet, ha be vagyunk jelentkezve. A szülők részére az egyik jó tanács, hogy kommunikáljanak a gyerekkel, alakítsanak ki olyan viszonyt, hogy ők is tudják: ha bármi történik az interneten velük, akkor nyugodtan forduljanak a szülőhöz. Ehhez csak annyi kell, hogy lássák a gyerekek, hogy a szülők igenis hajlandók odafigyelni rájuk.

A BBP honlapjáról letölthetők szóróanyagok, sőt, az otthoni felhasználóknak ingyenes a szintén letölthető szűrőszoftver használata, mely megvédi a gyerekeket a nemkívánatos tartalmaktól. Sok segédanyag is található az oldalon, például videó formájában eligazítást adnak a telepítéshez és a beállításokhoz.

A szűrőprogramnak három modulja van. Az egyik arra figyel, hogy milyen programokat lehet elindítani a gépen. A program készítői törekedtek arra, hogy minimális informatikai tudással be lehessen állítani például azt, hogy a gyerek mettől meddig milyen programot használhat, vagy mettől meddig internetezhet. A másik fontos modul a hálózatszűrő, amely akár IP- vagy URL-címek alapján is szelektál, de keresőszavakkal is, ez utóbbi esetben van is egy alapbeállítás a szoftverhez. Ez a modul például a chat-beszélgetések közben is beavatkozik, ha a szavak alapján azt észleli, hogy nem jó irányba halad a beszélgetés: először figyelmeztet, a következőnél pedig letiltja a csevegést. A harmadik az oktató modul – amelyet egyelőre nem aktiváltak, de képesek a meglévő példányok használni – automatikusan három kérdést tenne fel a gyereknek mielőtt be akar lépni az internetre – ezeket az egyszervolt.hu – val egyeztetve alakították ki. Ha a gyerek tud válaszolni, akkor bejut, ha nem, akkor olyan oldalra irányítja a rendszer, ahol el tudja olvasni a biztonságos böngészéssel kapcsolatos ajánlásokat.. „Kaptunk olyan reakciót is, hogy előbb vagy utóbb úgyis megtanulják majd a gyerekek azt az összes mintegy negyven előforduló kérdést. Erre azt válaszoltam, hogy pontosan ez a cél…” – mondja a BBP vezetője.

Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora: Működő duális képzés Magyarországon című előadásában a kecskeméti modellről számolt be. Mint mondta: a vállalatok nélkül semmit sem lehet kezdeni, az intézménynek és a vállalatnak 50-50 százalékban kell együttműködnie. „A vállalat biztosítja a gyakorlati részt, ők választják ki a hallgatókat, akikkel együtt szeretnének dolgozni, és még fizetést is biztosítanak. Az intézmény emellett az elméleti tudást adja 12 héten keresztül. A hallgatók cserébe vállalják, hogy hét félév alatt befejezik a BSc-képzést” – magyarázta a rektor. Ezáltal a fiatalok motiváltak, hiszen jövedelmet kapnak, és karrierlehetőség, életpálya áll előttük. A képzésről a rektor elmondta: a kecskeméti modell 2012 szeptemberében, akkor huszonöten kezdték el, akiknek mára 20 százalékkal jobbak az átlageredményei, mint a képzésben nem részt vevő hallgatóké, sokat közülük fel is vesznek az adott vállalathoz, vagy behívják más helyekre, mivel komplex elméleti-gyakorlati tudással-tapasztalattal rendelkeznek.
Tíz év múlva nem lesz olyan szakma, amihez ne lenne szükség digitális tudásra. A szülők és pedagógusok, akik elzárják most gyerekeiket a digitális eszközöktől, létrehozzák a tíz évvel későbbi munkanélkülieket, akik évekig küzdenek majd egy-egy pozícióért." Laufer Tamás
A nyomtatásban megjelenő tartalmak folyamatosan csökkennek. Legjobban nyomon követhető ez az újságírás területén. Inkább online felületeken olvasnak ma már. A New York Times tanulmánya szerint vége lesz a lapnak, így kattintás alapú nézettségre kell átállni. Ezen sajtóorgánum másik felmérése szerint a kinyomtatott lapot olvasva jobban emlékszünk a hírekre, mintha ugyanezt a tartalmat online felületen olvasnánk. A KSH felmérése szerint is évről évre csökken a kiadott sajtó mennyisége. A szórakoztatás felé megy el az újságírás is: a bloggerek átvehetik ezt a szerepet.

Kulcsfogalmak összefoglalva: informatika minden területen, digitális írástudás, gamification az oktatásban és a munkában, biztonságos szűrőprogramok a gyerekek védelmében, duális képzés- szakmai gyakorlat már a felsőoktatás ideje alatt, digitális tartalmak.
Amit hiányoltam: rengeteg szó esett a digitális írástudásról, informatikai fejlesztésekről, területi, képzési, kormányzati szinten, de a minőségi tartalmak eléréséről, az értékes információról, ezek megszűréséről semmi. Továbbá, hogy a gyerekek, illetve felnőttek képzése során tudatos felhasználóként értékes új tartalmak létrehozása. Erről már nem esett szó, ami pedig a könyvtárak keretében óriási lehetőség lenne. Erről a felsőoktatás se beszél, a könyvtárak, kulturális intézmények, közgyűjtemények képviselői közül igen kevesen képviseltették magukat.

2014. július 8.
Dienes Éva

(forrás: PR Herald)

2014. június 12., csütörtök

EBSCO’ Lunch & Learn Szeminárium 2014




2014. június 11.-én Lunch and Learn címen rendezte meg az EBSCO idei nyílt napját a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában. A 10. hazai EBSCO nyílt nap keretében szó esett új és tervezett fejlesztésekről, e-könyvekről, az EDS-ről és annak FSZEK-beli tapasztalatairól.

A rendezvényen először Dr. Dippold Péter, a FSZEK Központi Könyvtárának igazgatója üdvözölte a résztvevőket, majd Jan Luprich regionális értékesítési menedzser bemutatta az előadókat, Alexi Annát, Vojislav Milanovićot és Dalibor Paracot.

1. Az EISZ-en keresztül előfizethető EBSCOhost szolgáltatás legújabb fejleményei; új, teljes szöveggel elérhető adatbázisok és az Orvosbiológiai csomag, valamint a magyar kiadók licenszelési lehetőségei

Az EBSCO-nak jelenleg kb. 400 teljes szövegű és bibliográfiai adatbázis, 300.000 e-folyóirat, 550.000 e-könyv és az EBSCO Discovery Service tartozik a kínálatába ezzel a cég a lektorált folyóiratok legnagyobb szolgáltatója a világon. Felhasználói közé olyan egyetemek tartoznak, mint például a Yale, a Cambridge és a Stanford. 

Magyarországon szolgáltatásai az EISz-en keresztül érhetők el. 2008 és 2013 között hazai használatának az emelkedése töretlen. Az adatbáziscsomag teljes szövegű folyóiratai nagyobb mértékben vannak jelen a Web of Science-ben és a Scopusban, mint más szolgáltatóké. 

Az előadó röviden ismertette az Academic Search Complete-et. A FSTA (Élelmezéstudományi forrás) ugyan bibliográfiai adatbázis, de az EBSCO-n keresztül el lehet jutni a teljes szövegig. Bizonyos top üzleti folyóiratok csak a Business Source Premierben érhetők el. Ennek az adatbázisnak egy teljesebb formája a Business Source Complete. Új teljes szövegű adatbázisok a Super és a Medical. Az EBSCO és a H. W. Wilson fuzionált, különböző témákban Super adatbázisokat hoztak létre. Az Art Source 1929-től több mint 300 teljes szövegű folyóiratot tartalmaz. Az EBSCO Medical Package a jól ismert Medline mellet más orvosi adatbázisokat is magában foglal.

Az EBSCO teljes szövegű folyóiratokat érintő stratégiája szerint egyrészt olyan adatbázisokat licenszel, melyek másutt csak indexelve érhetők el, másrészt alacsony színvonalú folyóiratokat nem vásárol, vagyis az a fő cél, hogy minél több magas színvonalú folyóiratot licenszeljen embargó nélkül.

Adott a Beall lista (Beall’s List), amely az alacsony színvonalú („ragadozó”) folyóiratokat veszi számba. Az EBSCO folyóiratai közül egy sem szerepel a listán, még konkurens multinacionális tartalomszolgáltatóknál ez nem így van.

Az EBSCO célja a magyar kutatások támogatása, így 45 folyóirat van jelen az EBSCO-ban. A továbbiakban az előadó ismertette a magyar folyóiratok engedélyeztetési folyamatát.

2.      EBSCO e-könyvek

Az EBSCO közel 900 kiadótól több mint 550.000 címmel rendelkezik. Pusztán 2013-ban 100 kiadóval szerződött. A FSZEK egy hónapos próbahozzáférést kapott az e-könyvgyűjteményhez. Az előfizetés egy éven keresztül korlátlan hozzáférést biztosít. Lehetséges a könyveken belüli keresés, készíthető széljegyzet, lehet nyomtatni, illetve egy-egy szövegrész elküldhető e-mail-ben. Létrehozhatók mappák, a hivatkozáskezelést automatikusan megoldja. A könyvek kölcsönözhetők, így off line módon is használhatók. A kölcsönzési lehetőséghez egy külön szoftver kell, ebben beállítható hogy hányan kölcsönözhetnek és mennyi időre. Az EBSCO Admin-ban a kölcsönzést illetően minden nyomon követhető.

Elérési lehetőségek: egyrészt elő lehet fizetni csomagokra, ezek nagy, előrendezett gyűjtemények. Mint említettem, a hozzáférés korlátlan. Másrészt meg lehet vásárolni örökbe kisebb csomagokat vagy témacsoportokat egy, három vagy korlátlan használattal. Harmadrészt adott a PDA (Patron Driven Acquisation), azaz a felhasználó által kezdeményezett beszerzés. Ebben az esetben az kerül megvásárlásra, amit tényleg használnak: például 10 percen túl használnak egy könyvet vagy 10 oldalnál többet olvasnak (nyitnak meg) belőle.

Az e-könyvek tudományos szempontból igényesebbek és tartalmilag kurrensebbek más szolgáltatók kínálatánál.


Az EBSCOhost Collection gyűjteményszervezésre szolgáló katalógus. Használata különböző jogosultságokhoz (rendelés, fizetés stb.) kötődik. Kezeli a PDA listákat, enged gyűjteményeket vagy egyedi könyveket vásárolni, a hozzáférés ingyenes.

3.      Journal & e-Package Services (JPS)

A JPS tartalmazza a Nature Publishing Groupot, az IEE 180 folyóiratát, 1300 konferencia-jelentését és 300 szabványát, a Thieme Publishing Group orvosi és tudományos anyagait és a Wiley-t. A JPS az EBSCO-n keresztül egy kattintással kapcsolódik a teljes szöveghez, amikor a keresés az EDS-ben szerveződik. 

4.      EBSCO Discovery Service: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tapasztalatai

Ezt az előadást Karbach Erika, a FSZEK Szociológiai Gyűjteményének az osztályvezetője tartotta. Az EDS-re történő előfizetés egyik oka az volt, hogy a könyvtár nagyszámú adatbázist használ, a másik az, hogy a FSZEK szakirodalmi adatbázisai retrospektív anyagának a Corvina rendszerbe történő betöltése lassan befejeződik. Ez kb. 400.000 rekordot jelent és ilyen nagyságrendben a Corvina nem teszi lehetővé a differenciált keresést. A megrendelésre különböző opciók merültek fel: csak az adatbázisokban keressen, ezen kívül a könyvtár szakbibliográfiáiban keressen, illetve az egész OPAC-ban keressen. 2014-re az utóbbi lehetőség mellet született döntés. Mostanra történt meg a Corvina teljes mértékű adaptálása az EDS-be. Az EDS bevezetése után statisztikailag kimutathatóan nőtt mind a belépések, mind a keresések száma. A rendszer távolról is használható, a könyvtár honlapján keresztül lehet elérni. A rendszer promotálása honlapon, Facebookon, plakátokon történt, illetve működése különböző használóképző foglalkozásokon, adatbázis bemutatókon, illetve belső szakmai továbbképzéseken került ismertetésre.


5.Jövőbeli elképzelések a „laborban”

Fontos lesz a felhasználói szokások és szándékok előrejelzése. Erre megvan a használtságot tesztelő eszköztár, például hagyományos kérdőívek, illetve egérmozgást és klikkeltséget mutató hőtérképek (!) elemzése. Figyelik a top 5 visszatérő témát.

Hamarosan újabb fontos funkciók fognak megjelenni. Például állományinformációk az EDS-ben, full text finder, publikációkereső, linkfeldolgozó szolgáltatások, egyre több widget és app plugin alkalmazás. Az a jövő, hogy minden forrás egy helyen legyen.

Az EDS támogatja a nyílt forráskódú közösségeket, például a Kohat, a Drupalt és a Moodle-t. Vannak olyan tervek a jövőre nézve, amelyek korai fázisban vannak, ezért nem publikusak.

Kukor Ferenc








2014. február 13., csütörtök

Magyar Marketing Fesztivál 2014 avagy suttogó marketing tippek Pretty Woman szériával

Idén, hagyományteremtő jelleggel szervezték meg az első Magyar Marketing Fesztivált. A nagy érdeklődésre való tekintettel háromszor változtattak termet, mivel az eredetileg 100 főre tervezett konferenciára közel 600 fő regisztrált és érkezett.  A várható marketingtrendekről 16 előadót hallhattunk 20 percbe sűrített előadásokban és 3-4 konkrét tippet, tanácsot kaptunk a jövőre nézve, az adott témákban. (Ugyan a téma nem kapcsolódik szorosan a könyvtárügyhöz, de megfontolandó gondolatokat, javaslatokat olvashatunk, amelyek bátran felhasználhatóak szakterületünkön is. Szerk.)


Miklovicz Norbert, a konferenciát szervező Marketing112 kkv-marketing-szakértője szerint: „a marketingtrendekről való tájékoztatás az egyik leginkább keresett szakmai téma a kis- és középvállalkozások döntéshozói között. Mivel az ilyen jellegű tájékoztatásra ez idáig még nem volt összefogott szakmai rendezvény, úgy gondoltuk, nemcsak ezt a piaci igényt elégítjük ki, hanem hagyományt is teremtünk”. Ezen alkalomból kiosztották a Magyar Marketing Fesztivál Díjat is egyéni és társasági kategóriában. Ezt a díjat annak a szakmai szakértőnek vagy döntéshozónak, illetve társaságnak ítélik oda, akik előző évi munkásságukkal sokat tettek a kkv-marketing-szakma fejlődéséért, megítéléséért, és hatással voltak a kkv-piac fejlődésére is. Idei évben egyéni kategóriában: Berényi Konrád, társasági kategóriában: Webshop-Experts nyerte el a díjat.  

A konferencia főszervezője, Miklovicz Norbert nyitóelőadásban a tartalommarketingre hívta fel a figyelmet. Az információtermelés, túlterhelés nehezíti a figyelmet, nem megfelelő szűréssel nehezen szerezhető meg a minőségi tartalom. A figyelem nem csökkent a felhasználók körében, hanem összpontosult. Ezért elsődleges cél a minőségi tartalom, ehhez kapcsolódóan a fogyasztói szokások ismerete és követése, azaz egyszerűségre, áttekinthetőségre kell törekedni és minden eszközön elérhetővé kell tenni a tartalmat. A Google 2013-as kutatásai és más felmérések is azt mutatják, hogy az okostelefonok száma rohamosan növekszik, egyre többen használják internetezésre, közösségi hálókon való kapcsolattartásra és az emailezést is ezen intézik. A közösségi média szerepét nem lehet figyelmen kívül hagyni, érdemes évente 3-4 fizetett kampányt betervezni a Facebookon, és egyedi, saját tartalmakat megosztani. Inkább hetente, tíznaponta jelentkezzünk hosszabb tartalommal.

A márkaépítés, az egyediség megfogalmazása alap: 3-4 mondatban összefoglalni, hogy kik vagyunk, és mivel foglalkozunk, és mitől vagyunk mások. Egyre fontosabbá válik a Big Data, azaz „az emberek tényleges viselkedéséről szóló adathalmaz”, mely az elkövetkező években stratégiai prioritás lesz a különböző cégeknél, tartalom előállítóknál. A hagyományos forrásokból származó adattömeg mellett az okostelefonok, érzékelők, videokamerák, intelligens mérőeszközök és egyéb hálózati eszközök is hatalmas adatmennyiséget állítanak elő, nap mint nap. Ez az adatözön potenciális információs aranybánya, melyeket különböző szempontok alapján lehet analizálni, felhasználni. A CRM (Customer Relationship Management - CRM) ügyfélkapcsolat-kezelés. CRM szoftver célja, hogy ezeket a folyamatokat támogassa, illetve hogy jelenlegi és potenciális ügyfelekkel kapcsolatos információkat tároljon és hasznosítható a kognitiv meggyőzésnél. 

 A gamification játék szintén vonzza az ügyfeleket: pontok, címek, szintek elérésével, kupon akciókkal lehet aktivizálni őket. 

Több előadásban elhangzott az online jelenlét fontossága; e nélkül nem lehet vállalkozást fenntartani, jelen lenni a piacon. Az egyszerűbb dolgokért hajlandó fizetni a felhasználó (pl. ne legyen felugró ablak, legyen reklámmentes a felület, ne kelljen sokat kattintgatni, stb.) A társadalmi felelősségvállalás szerepe megnőtt (31%-a látogatottabbak az ilyen jellegű oldalak), legyen bio, öko, azaz környezetvédelem szempontjából releváns a tartalom. 

Szőke Róbert az üzleti bizalomépítésről beszélt, a lovakat hozta fel példának. Két kulcsszó: a bizalom és biztonság, amiket a mai életben egyre nehezebben élünk meg. Bizalmi válságban egyre nehezebb kommunikálni, kapcsolatot teremteni az üzleti életben is.  A nagy bevásárlóközpontokat úgy alakítják ki, hogy biztonságban érezzük magunkat, ezt többféle módszerrel lehet elérni. Fogyasztói társadalom helyett eladói társadalomban élünk, ma már az információ mindenki számára elérhető, de a tudáshoz szűrésen, rendszerezésen keresztül vezet az út. Mire vágyunk ebben a „káoszban”? Rendre, biztonságra, megbízható (üzleti) partnerekre, jó érzésekre(!), vezetőkre  Az előadó lovakkal és kutyákkal dolgozott ( Suttogó és társai) és rájött, hogyan alkalmazhatja ezt a tudást az üzleti életben. A dicséret, és az, hogy adunk valamit a másik félnek (ajándék, bónusz stb.), a beszélgetés során a hátunkat is megmutatjuk neki, ez tudat alatt azt az információt közvetíti az ügyfélnek, hogy másik a vezető, rábízhatjuk magunkat. Verbálisan is kifejezhetjük, hogy bízni lehet bennünk pl: „ha nem tévedek:” és folytatom a mondatot: ez azt jelzi a beszélgetőpartner felé, hogy nem tévedek a témával kapcsolatban. Tapasztalatok szerint az ügyfél jobb oldalára kell ülni így jóval nagyobb az esély az üzletkötésre, mintha a baloldalán foglalnék helyet. Amellett döntenek az emberek, akiben megbíznak és a döntés mindig érzelmi, sohasem racionális.

A nap folyamán többször is elhangzott a reszponziv webdesign jelentősége, vagyis minden hordozón ugyanazt mutatja a honlap, és könnyen el lehet igazodni rajta. Egyre többen használják okostelefonjukon az internetet böngészésre, chatelésre, vásárlásra. A tévézés csökken, az internethasználat stagnál, egyedül a mobilhasználat nő. A vásárlók 93%-a látvány alapján dönt és 80%-a színek alapján ismeri fel a terméket. Gondoljunk például az élénksárga és piros kombinációjára, rögtön egy olajtársaság jut az eszünkbe róla, vagy a legismertebb gyorsétterem hálózat. Mészáros Róbert többek közt arról beszélt, hogy az öltözék a megjelenés is meghatározó. Egy öltönyökkel foglalkozó cég felmérést készített: piros lámpánál átment egy férfi a zebrán először hétköznapi öltözetben (póló, farmer), majd öltönyben. Az eredmény: a második alkalommal 55%-al többen követték. Érdekes és hatásos ötlet, hogy miként viseljük magunkon a cég logóját. Merész, élénk színeket választhatunk és bátran keverhetjük ezeket. Az arculat tartalmazza a logót, a betűtípus(oka)t, színeket, ezek következetes használati módját, és a névjegy is ide tartozik. Hibás, áthúzott, javított adatokkal nem keltünk kedvező benyomást.  Ha átgondolt a design, passzol a céghez, büszkén lehet viselni, következetes, felismerhető a márka, akkor tetszik az ügyfeleknek.

Márkák alapján választunk. Brandingről, a megkülönböztetésről, egyediségről beszélt Kőszegi András. A sikerhez két alapvető és egy nélkülözhetetlen dolog szükséges: szakismeret, pénzügyi ismeret és  elengedhetetlen a csábítás készsége, a megfelelő kommunikáció. Az emocionális döntésre a Pretty Womant hozta fel. Kedvenc filmjében a gazdag sikeres üzletember átvált egy teljesen más üzleti szemléletre, miután megismerkedik a szóban forgó hölggyel. A márka a legfontosabb vagyontárgy, irányító szemlélet. Az erős márka hűséget generál, krízis helyzetben támogat és véd, magasabb árat kérhetünk érte, és csökkenti az első vásárlás kockázatát. Az éves árrés tervet, azaz az értékesítési, marketing és PR költségek tervét mindig el kell készíteni. 

Polló András a hatékony szervezetfejlesztésről beszélt: kiemelte az igényszint meghatározását és a teljesítménymérést. Viselkedési kódex összeállításával, részletes munkaköri leírásokkal az emberi együttélés szabályait rögzíteni cégen belül.

Dr. Ormós Zoltán a jogi szabályokról, változásokról beszélt, főleg az online világgal kapcsolatos témákat részletezte. A képek közzétételénél figyelni kell az adott közösségi oldal szabályaira. Amerikában egy ismert fotóriporter Twitteren megosztott képeit adták közre egy honlapon, mire az élelmes művész egy év múlva jelentkezett és kérte számon a megosztást. Videók esetében több „szereplővel” kell egyeztetni, az Artisjus irodával érdemes felvenni a kapcsolatot, e kérdések esetében. 

Érdemes a Google analyticsot használni cégek esetében is, mivel a paraméterezett link ebben az estben mérni fogja, hogy honnan érkezett a felhasználó és milyen eszközt használt. Ahonnan a legtöbb célelérés érkezik, arra fókuszáljunk. Első helyeken a Google (CPC, organic), negyedik helyen a Facebook található. Üzleti videó készítésével a bizalom növekszik, ezáltal a forgalom is megnő.

A világ és Magyarország legnagyobb szakmai közösségi oldala a LinkedIn: kb 259 millió aktív taggal rendelkezik. Hazánkban 420 ezer aktív tagja van, kiválóan használható kapcsolatépítésre-és/vagy tartásra. 2003-ban indult, és 2007-ben lépett be Bánki Tamás, aki elmondta, hogy érdemes nagy csoportokba belépni, így levelezhetünk a csoporttagokkal és hetente egy hírlevelet küldhetünk számukra. Cégek számára szintén érdemes oldalt létrehozni, maximum 4 képpel, és folyamatosan blogolni, friss tartalmakat közzétenni. A kulcsszó a sűrűség: minden termékhez és szolgáltatáshoz egy-egy videót társíthatunk. Provokáló kérdésekkel ellátott szakmai tartalmakat adjunk közre, így növelhetjük nézettségünket.

A közösségi oldalakon Facebook, Google+, Twitter, Instagram jelen kell lenni megfelelő, folyamatosan frissülő biztos háttérrel (honlappal). Ahol a célcsoport legsűrűbben előfordul és aktív, ott érdemes hangsúlyozottan fejleszteni, frissíteni értékes tartalommal. A megfelelő szöveg, kommunikáció megszólítja a felhasználót (nem „garanciát adok”, hanem „garanciát kapsz”), érzelmekre hat (pl: félelem, düh, öröm, stb., az emberek nem tudnak különbséget tenni az érzelmeik és gondolataik között), felkelti az érdeklődést (használjunk bátran „érdekes, izgalmas, varázslatos”, szavakat) ne érezze azt, hogy rá akarjuk tukmálni a terméket, szolgáltatást.

A Facebook a legismertebb, leglátogatottabb közösségi felület, ezért itt profi módon, naponta többször kell posztolni, az „értesítés kérése” pontra felhívni a figyelmet, célzottan interaktivitásra ösztönző bejegyzéseket írni (provokáló kérdések), megismerni a felhasználókat, szokásaikat. Évente 3-4 Facebook kampányt tervezzünk be. Kulcsszavak 2014-re: kommunikáció, kampányok, hirdetések, hálózatok. A honlap, és közösségi jelenléten túl webáruházra is szükség lesz. Elmúltak azok az idők, amikor a felhasználó nyom nélkül eltűnhetett. Ha egyszer ellátogatott az oldalamra, már követni tudom, hogy milyen oldalakra látogat el, milyen webáruházakat keres fel, mi után érdeklődik.

Pályázati oldalakat kell figyelni, feliratkozni: például a Horizont 2020 program keretében gyakornokokat lehet foglalkoztatni. 9 hónapig biztosítják a fizetését és az adminisztrációs költségeket, de utána kell nézni, hogy a cégünkre érvényesek-e a feltételek, milyen járulékos költségekkel számolhatunk.

Magyarországon 637 ezer domain néven bejegyzett honlap létezik, és az a cél, hogy ebből a tömegből kitűnve, jól áttekinthető, természetes szöveggel rendelkező, folyamatosan frissülő tartalmat juttassunk el a célközönség felé, többek közt a Google+ és Facebook segítségével.  Konkurenciavizsgálat és kulcsszóelemzés után szabad csak honlap optimalizáláshoz kezdeni, A 3 technikai, tartalmi, népszerűségi index alapján vizsgáljuk az oldalunkat. Az átlagos weblapok technológiai indexei 45 - 70% között vannak, a jók 80% fölött. Minél jobb a weblap technikai színvonala, annál kevesebbet kell marketingre költeni. A technikai indexnél jelzett hibákat leginkább a programozó tudja javítani. A tartalmi indexen keresztül rálátás szerezhető a vizsgált weblap azon tulajdonságaira, melyek a helyes szóhasználatot, tartalmi és belső link mennyiséget és a keresőrobotok számára ideális arányokat mutatják.

A Google jelenlegi irányelve, hogy a "tartalom a király", és azt a weblap látogatóinak és nem a keresőmotorok számára
kell azt készíteni. Ezt a szemléletet igyekeznek a folyamatos módosításokkal elérni, illetve, hogy ne lehessen kiismerni az algoritmust, ezáltal befolyásolni azt. A tartalmi hibákat a tulajdonos tudja kijavítani, például megfelelő képeket, linkeket mellékel a szöveghez.

A cél a weblapon olyan struktúrában és arányban elhelyezett tartalom készítése, amely mind a látogatók igényeit, mind az oldalt vizsgáló keresőrobotok (crawler) elvárásait kielégítik.

Összefoglalva: vevők feltérképezése, megszólítása-kommunikáció, bizalomépítés, márkaépítés-csábítás, ehhez megfelelő online jelenlét, honlap optimalizálása, azaz responziv webdesign, profi háttér, értékes-közvetlen tartalom (honlap), közösségi oldalakon folyamatosan frissülő – provokáló-(kérdező) megjelenés, jogvédett tartalmakkal (kép-videó-szöveg), gamification- játékos akciók, nyeremények, profi ügyfélszolgálat, visszatérő vevőkör generálása- webshop.

Dienes Éva 

(A PR Heraldban megjelent cikk bővített változata.)

A 14. Infotér Konferencia, Balatonfüred, 2023. október 17-19. 

      A 14. Infotér Konferenciára még nem önvezető járművel érkeztünk Balatonfüredre, és nem is a mesterséges intelligencia által vezérelt ...