Látogatás az Iparművészeti Múzeum Könyvtárában

Könyvtárunk nyári zárva tartásának első hetében látogattunk el az Iparművészeti Múzeum Könyvtárába. A kánikula ellenére nagyon sok kolléga kíváncsiságát keltette fel a kirándulás célpontja.

 

Az Iparművészeti Múzeum épülete a magyar szecesszió remekműve. 1893-1986 között készült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. Az intézmény története azonban sokkal korábbra, egészen 1872-re nyúlik vissza, amikor a világon harmadikként kezdte meg működését a londoni és a bécsi iparművészeti múzeumok után. Létrehozásának fő célja a magyar műipar fejlesztése, a közízlés nemesítése volt, valamint a gazdag műgyűjtemény létrehozása mellett a könyvtár és a hozzá kapcsolódó művészeti iskola működtetése volt. Egészen 1954-ig maradt fent ez az egység, amikor a múzeumból kivált az Iparművészeti Főiskola. Ekkor került az oktatáshoz szükséges szakirodalom is a főiskola birtokába.

A könyvtár az Iparművészeti Múzeum első emeletén található. Csoportunkat Prékopa Ágnes, a könyvtár vezetője fogadta, aki tavaly óta tölti be ezt a tisztséget. Négy munkatárs segít a könyvtárosi feladatok ellátásában.

A könyvtár országos szakkönyvtári feladatokat lát el. Az 1990-es évek közepétől nyilvános lett, tehát bárki számára elérhető a gazdag gyűjtemény. A beiratkozási díj felnőtteknek 2000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft egy évre. A könyvtári szolgáltatásokat a napi jegyként használható múzeumi belépővel is igénybe lehet venni.

A könyvtár látogatói nemcsak az alkotóművészek, művészettörténészek, iparművészek és egyetemisták köréből kerülnek ki, hanem a gyűjtők és az ipar-, illetve egyéb művészetek iránt érdeklődők közül is.

A gyűjtemény több mint nyolcvanezer dokumentummal rendelkezik: az 1850-es évektől napjainkig megjelent magyar és egyetemes iparművészeti tárgyú könyvekkel és folyóiratokkal. A könyvtár tárháza a régi időkben használt technikák leírásának is. A 19. század második felétől a 20. század elejéig kiadott mintalapok gyűjteménye pedig a könyvtár különlegessége.

A könyvtár dokumentumait egyedi rendszerezésben kínálja, melynek részletes bontásában az iparművészet szokásos ágai mellett (kerámia, üveg, textil, bútor, bőr, ötvösség stb.) hangsúlyos szerepet kap a népművészet, viselettörténet, valamint a lakberendezés, vagy például a heraldika.

Magyarországon egyedülálló, de európai viszonylatban is jelentős a magyar nemzeti díszítőművészet eljárásainak és törekvéseinek a 19-20. század fordulóján íródott angol, francia, német nyelvű szakirodalmának bemutatása. Ez alkotja az egyik legtekintélyesebb gyűjteményrészt.

Az állomány nagy része idegen nyelvű: kb. 30%-át angol, 20%-át francia, 10%-át orosz és egyéb szláv nyelvű kötetek teszik ki, míg az egyéb nyelvű szakirodalom aránya 10%.

A gyűjtemény gyarapításában jelentős szerepe van a könyvtár magyar és nemzetközi cserekapcsolatainak. Ez látja el az 1950-es évektől a kereskedelmi forgalomba nem kerülő kiadványokkal az intézményt, ami nagy segítséget jelent a mai szűkös anyagi lehetőségek között. Magyar és külföldi partnerek révén a különböző aukciós házak katalógusához is hozzájuthatnak az érdeklődők.

A könyvtár alapszolgáltatásai:

• helyben olvasás
• tájékoztatás
• másolatkészítés
• szkennelés
• internet használat
• könyvtárközi kölcsönzés
• online katalógus

A tájékoztatásban a hagyományos cédulakatalógus mellett a könyvtár teljes állományának számítógépes adatbázisa is az olvasók rendelkezésére áll. A digitális katalógus az országon belül az elsők között itt valósult meg a könyvtár előző vezetőjének, Tiszavári Ferencnének köszönhetően.

Az alábbi katalógusok és adatbázisok teszik lehetővé a keresést:

• szerzői betűrendes katalógus
• szakkatalógus
• folyóiratok leíró katalógusa (rendkívüli részletességgel!)
• sorozati katalógus (1974-tő)
• kiállítási katalógusok földrajzi katalógusa
• számítógépes adatbázis (1993-tól a Szirén program segítségével)

A könyvtári szakrend gyűjtőköreinek kidolgozása Jakabffy Imre nevéhez köthető.

Napjainkban a sokrétű tájékoztatás keretében csatlakozott az Iparművészeti Múzeum Könyvtára a Közös Tudás Innovatív Könyvtár projektet megvalósító konzorciumhoz. A TÁMOP segítségével megvalósuló programokhoz az alábbi könyvtárak csatlakoztak:

• Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Központi Könyvtár
• Iparművészeti Múzeum Könyvtára
• Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára
• Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Könyvtára
• Óbudai Egyetem Könyvtára

A projektben részt vevő könyvtárak az alábbi előnyös keresési feltételekhez férnek hozzá:

• közös keresési lehetőség a konzorcium katalógusaiban
• az ADVISE szemantikus kereső a rendszerrel integrált keresőkkel való kapcsolat (MOKKA, Humanus, Matarka)
• A könyvtárak és a használók között interaktív kapcsolatot biztosító web2 funkciók
• (wifi, fórum, blog, „kérdezd a könytárost”)

Ezen a látogatáson nagyon sok információval gyarapodott lelkes kis csapatunk.

Megköszöntük az érdekes tájékoztatást és reméljük, hogy legközelebb viszonozhatjuk a kedves vendéglátást.

Budapest, 2012. szeptember 3.

Vasetz Éva  

könyvtáros

Óbudai életképek könyvtárral, múzeummal, panellal, avagy Szindbád kalandos utazásai a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

Immár szokásos nyári könyvtártúránk következő, idén utolsó állomása, amolyan ráadásként, különlegességként, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari MúzeumKönyvtára volt Óbudán. Aki kedveli, értékeli, és észre is veszi egy lüktető, porosodó nagyváros áttüremkedő építészettörténeti rétegeit, a városi tér mikro-identitásait, mikroklímáját a panelek és az irodaházak rengetegében, annak Óbudán ideális hely a fák között megbúvó Korona tér, melyhez hasonló békebeli, nyárspolgári hangulatot áraszt az Árpád híd jobb lehajtója mögött található, a FSZEK itteni tagkönyvtára miatt is talán jobban ismert Fő tér építészeti stílusa. Akinek tehát van érzéke a városépítészet finom történelmi kontrasztjaihoz, „rezervátumaihoz”, annak mindenképpen eszébe juthat Szenes Iván dalszövege a Három tavasz c. operettből: „Jöjjön ki Óbudára, Egy jó túrós csuszára, A kerthelyiségben sramli szól, És ott lehet csak inni jól.” Mi, ez esetben, csak könyvtárat látogatni voltunk. Nem messze innét egy még régebbi kor, a római építészet megmaradt emlékeivel találkozhat az aluljáróban a városnéző. És valóban, még ma is alapvetően igaz az operettlibrettó által sugallt életkép: a Kiskorona és Mókus utcák által határolt Korona téren található múzeumot egyik oldalról a Mókus sörkert, a másikról a Kiskorona utcai panel sorház, valamint a tér másik oldaláról az Óbudai Társaskör határolja. Ezen az osztatlan közös földtulajdonon elhelyezkedő épületek, (Korona tér 1-1.) egyik házrészében, a Krúdy házban kapott otthont 2012-ben a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, miután az 1966-ban létrejött-a világon máig egyedülálló-országos gyűjtőkörű intézmény, először a budai várból 2006-ban elköltözött az V. kerületi volt Külkereskedelmi Bank épületébe, majd onnan a jelenlegi helyére telepítették. Nem lennénk túlzottan igazságtalanok azonban, ha az intézményre elsősorban a múzeumontológia stigmáit akasztanánk rá elsődleges tárgyszóként, hiszen a műintézmény, ahogy a neve is mutatja, elsősorban múzeum. (Nem úgy, mint az Országos Pedagógiai Könyvtár ésMúzeum, ahol már az elnevezésben is megelőzi, dominálja az intézményt a könyvtár, melyet két éve látogattunk meg.) Rövid metrózás és 1-es villamosozás után azonban nemcsak várostörténeti, boldog békeidőbeli entitások bontakoznak ki előttünk, hanem a közgyűjtemények egyívású szakmai múltja is „kísért” bennünket, a szónak abban a kifejezetten pozitív értelmében, hogy könyvtár, múzeum, levéltár absztrakt egysége hogyan manifesztálódik, miképpen megy át egymásba, szinte észrevétlenül. Így erről az utunkról nemcsak könyvtári vonatkozásokban kell írnom, hanem a teljes intézmény funkcionális egységeként kell tekintenünk az egyes „részlegekre”. Kifejezetten szép, kulturált, zegzugos, részben befedve modernizált, (l. FSZEK átrium), kétszintes, barokk „udvarház”, „manzárd” tetőtérrel bontakozik ki előttünk, amelyben még jelenleg is folynak felújító, átalakító munkálatok, többek között egy kiállító terem építkezésének zaja lengi be a házat. Viszonylag kisebb méretű, könnyen áttekinthető termek adnak otthont az állandó, illetve időszaki kiállításoknak, a színházteremnek, a foglalkoztató szobának és a szintén állandó kiállításként a házban található, Krúdy utolsó lakásában az író éltéből felvillantott pillanatokat, idézeteket bemutató irodalmi szobának. A múzeum tehát, Krúdy emlékét ápolva, egy „gyűjtőkörén túlmutató” kiállításnak is helyet ad, tisztelegve a szegénységben elhunyt író gazdag életműve előtt. Könnyen megállapítást nyer a nem túl elhamarkodottan meghozott ítélet, így első, felületes áttekintésre is, hogy egy komoly és „elit”, közvetlenül a kulturális államtitkársághoz tartozó, speciális gyűjteményű, „rétegérdeklődést” kiszolgáló intézmény vendégei vagyunk. Ha azonban továbbgondoljuk a vendéglátás, (turizmus) és a kereskedelem területét, és kultúrtörténeti hatásait, történelmi vonatkozásait, akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ez a múzeum és a könyvtára a régről hagyományozott legendás „magyar vendégszeretet” tárgyi és szellemi emlékeit hivatott gyűjteményezni, archiválni, kiállítani, bemutatni. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert ez könyvtár a fenti témákat elsősorban történeti megközelítésben bocsátja rendelkezésre, így nem kifejezetten a (poszt)modern turizmus iránt érdeklődők és szakdolgozók számára lehet elmélyült szentély.

            A múzeumi funkciók mellett mi azért elsősorban a könyvtárra koncentráltunk, és ezzel is kezdtük a ház bejárását. Jó néha ilyen „speciális” hangulatú kis, múzeumi háttérintézményként, de autonóm „hatáskörökkel” és feladatokkal, (országos szakkönyvtár) is működő könyvtárba ellátogatni, hiszen nemcsak egy nagyváros hangulatos mikroklímája és történelmi múltja „van benn a levegőben”, de a közgyűjteményi szimbiózisból, munkamegosztásból adódó munkahelyi klíma sajátosságai is egy ilyen elhelyezkedésű intézményben. Egyfajta „kettős identitás” jellemezi tehát a múzeum könyvtárát; a múzeumi könyvtárak történeti hátteréből adódóan egyrészt a gyűjteménnyel együtt fejlődő, majd utána, mellette „önállósodó”, felvállalt területek, így például a biztosítási irodalom teljesen autonóm, a múzeumhoz nem köthető gyűjtőköre a könyvtárnak. A könyvtári és múzeumi működés egymáshoz viszonyított arányait, specifikumait és egyben méreteit jellemzi, hogy két könyvtáros kolléga tarja kézben a könyvtári rész feladatait, (míg a múzeumét öt), mely a honlap megfogalmazása szerint, „a múzeum gyűjtőkörének megfelelően feladatunk a kereskedelmi és vendéglátóipari szakirodalom gyűjtése. A két fő terület mellett egy harmadik témakör, a biztosítás forrásainak gyűjtése is megkezdődött. Könyvtárunk nem nyilvános, szakkönyvtári feladatokat ellátó gyűjtemény.”  Az önmeghatározás, küldetés alapján is speciális, a történelmi előzmények adottságai révén részben esetlegesen társított gyűjteménnyel állunk szemben, hiszen egy hagyatéki állomány örökségét felvállalva szolgáltatja a biztosításügy, biztosítási jog, biztosítási magánvállalatok, a társadalombiztosítás történeti anyagait is. A könyvtár nemcsak gyűjteményéből, de a nyilvánosság szempontjából is speciális, hiszen nem nyilvános (köz)gyűjtemény. Jegyezzük meg rögtön azonban, hogy e-mailes, illetve telefonos egyeztetést követően bárki kutathat a könyvtárban. A forgalomra következtetni abból is lehet, de ez egy ilyen speciális könyvtárban természetes, hogy az olvasói autonómia teljesen lekorlátozott, hiszen az állományvédelem technikai nemléte miatt az olvasót egy percre sem hagyhatják egyedül a manzárd jellegű olvasóteremben, ugyanis a könyvek nyitható ajtajú vitrines szekrényekben vannak. Így igazán személyes hangulatú könyvtári órákat tölthet el a használó, s (némi malíciával fogalmazva), biztosak lehetünk benne, hogy (egy) személyre szabott tájékoztatást kap. A helyben használható anyagokról fénymásolat és digitális másolat készíttethető. Internet, Office és nyomtató használható.

            De lássuk csak, honnan indult a „történet”, és nézzük meg, hogy milyen részgyűjteményekből, kik által forrásozódtak a könyvtár alapgyűjteményei! Három személy nevét kell megemlíteni.

1.              Dr. Draveczky Balázs (1938-2003) (az „asztali örömök historikusa”) hagyatékára épült 7000 kötetes Vendéglátóipar-történeti Könyvtár, mely a „magyar gasztronómia múltját őrzi, alapját  szakácskönyvek képzik, elsősorban magyar, valamint német, francia, angol nyelven. A vendéglátóipar és rokon szakmák története mellett többek között kutathatók a cukrászat, borászat, italismeret, idegenforgalom, kávéház- és szállodatörténet, Budapest-történet, gyógyfürdőügy témakörök. A vendéglátáshoz kapcsolódó szépirodalmi, művészettörténeti, természettudományos és közgazdasági kiadványok is a gyűjtemény részét képzik. „

2.      GellériMór (1854-1915) ipartörténeti író, közgazdász, az 1896-os világkiállítás titkára hagyatékára épülő kereskedelem-történeti alapgyűjtemény, mely „8000 kötetes állomány a magyar kereskedelem történetét, valamint a kereskedelemhez kapcsolódó szaktudományok és határtudományok irodalmát gyűjti. Különösen jelentős a 19. század utolsó évtizedeinek kereskedelmi forrongását tükröző könyvtári anyag.” (Műveiből digitalizált változatban néhány elérhető: http://mtdaportal.extra.hu/gelleri_mor.html)

3.      Dr. Deutsh Róbert (1936-2007) biztosítási szakkönyvtár és archívum. A könyvtári gyűjtemény alapját az egykori Állami Biztosító könyvtárának anyaga képzi.

A könyvtár alapgyűjteményét képező hagyatékok felszámolásokból, ajándékozásokból álló, esetleges anyagok. Így nem kevés „határterületi”, levéltári jellegű, kéziratos dokumentum is található az olvasóterem melletti „raktárhelyiségben”, melyek feltárása és digitalizálása jelenleg is folyamatban van. Ezekhez a munkákhoz a könyvtár  „A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatán 6 837 282 Ft támogatást nyert.” Ez a pályázat segítette a könyvtárat ahhoz is, hogy csatlakozzanak a közös múzeumi katalógushoz, illetve fejlesszék saját online katalógusukat. Itt látható az is, hogy a Huntéka „mindenszavas” keresőfelületét használják.

Az állomány tartalmilag meglehetősen interdiszciplináris, sokrétű, s ez nemcsak az adományozó, alapító atyák gyűjteményeinek sajátosságaiból adódik, de a kereskedelem, vendéglátás, és a természetszerűleg idekapcsolható turizmustörténet is meglehetősen széles kört ölel föl.  Magyarország semelytenyészete 1903-ban 3 kötetben vagy éppen a Gazdasági Pénzügyi és Tőzsdei Kompasz az 1925. évre jól megfér a magyar gasztronómia és vendéglátás jelentősebb történelmi alakjainak máig feldolgozatlan kézirataival, és a múzeumi órákhoz használt kosztümökkel. Ez az a kivételes (és szerencsére csak rövid ideig tartó) élménykomplexum, melyet a bibliopláza könyvtárosa az örökkévalóságba is magával visz. Sajátos, mondhatni dialektikus egységben és kölcsönható átmenetben szemléli a múzeum, a könyvtár, a levéltár e csipetnyi mikrovilágát, miközben nem is hitte volna, hogy a kereskedelem, turizmus és vendéglátás, valamint a biztosításügy „alkalmazott tudománya” mennyire komplex és interdiszciplináris társadalomtudományi jelenségek, mert ne feledjük, hogy nem véletlenül találhatók e témák a 3-as szakban. Nos, ez a könyvtár ennél kissé egyszerűbb elérési útvonalakat használ, már ami a jelzetelést illeti, így néha kifejezetten az volt az érzésünk, hogy egyfajta numerus currens alapú raktári jelzet ötvöződött az egy témában együtt található könyvek „önfeltáró” elrendezésében. Böngészde – asszociálhattunk egy kósza ötlet erejéig, de nem azért jöttünk, hogy műhelytitkokat osszunk meg, hanem hogy ismereteinket gyarapítsuk. Itt aztán nem válnak szét abszolút értelemben se a munkafolyamatok: a levéltári, könyvtári, múzeumi anyagokat is tartalmazó „köztes létű és közgyűjteményi identitású” termek hamisítatlan dexion salgó polcok enteriőrjének zegzugai végén a „feldolgozó osztályra” jutunk. Folyamatos jóérzéssel tölthette el az embert az a szakmai közeg, amely a feladatokhoz komplex módon viszonyul és valósítja meg a közgyűjtemény eszméjét nemcsak a könyvtári munkafolyamatokra, de a teljes intézményre vonatkoztatva is.

Ezek az alapok és szubsztrátumok határozták meg tehát a gyűjtőköri sajátosságokat. Azért van egy jól elkülöníthető „múzeumi negyede” is az épületnek, és ez a nagyobb rész természetesen, ahol az intézmény állandó és időszakos kiállításai tekinthetők meg. Ezekből néhány ízelítőül, hiszen valójában is csak arra maradt időnk, hogy végigszaladjunk a tárlatokon.

Reklámtáblák

Csárdás, polka, zepperli (A vendéglátás és a zene kapcsolatát bemutató „határtörténeti” kiállítás)

Retro csoki: hungarikumnak számító csokik bemutatása. (Kóstolni nem lehet…)

„Én elmentem a vásárba”: vásár, piac sokadalom Pesten a 18-20. századig)

Barrique Art: a hordó, mint műtárgy

„Nekem sohasem volt otthonom”: Krúdy utolsó három évének helyszínéül szolgáló szobákban az író budapesti életének színtereit feldolgozó kiállítás

Nem láttuk, de Gábor Eszter szerint igen érdekes vándorló kiállítás: „A feketeleves - a kávéfőzés története” címmel, mely éppen Keszthelyen a Balatoni Múzeumban van kiállítva.

Az épület kertjét is bejárva alapvetően kedves élményekkel gazdagodhattunk és egészen otthon érezhettük magunkat, amikor a restauráló műhelyben dolgozó kolléga felelevenítette, hogy 1984-ben ő politúrozta a FSZEK Központi Könyvtár olvasótermeiben lévő asztalokat. Távolról megintvén a politúrozott felületre folyadékkal telt flakonokat helyező olvasókat, bemutatta, hogy milyen komoly restaurátori feladat az így hagyott nyomok eltüntetése. Ebben maradva, egyetértve vele, jókedvűen távoztunk az intézményből, megállapítva, hogy ide érdemes lehet még visszajönni családostul is.

Szöveg: Balogh András

Fotók: Gábor Eszter

Források helye: http://www.mkvm.hu/, illetve https://www.facebook.com/mkvmuzeum